A katalán La Pirata Brewinggal való barátságunk immár években mérhető: még a 2016- os Barcelona Beer Festivalon, valamint az egy évvel későbbi MASH-en ismerkedtünk össze velük, 2018-ban pedig a MONYO Tap House-ban volt az első hazai csapfoglalásuk a Budapest Beer Week keretében, ahova aztán tavaly is visszatértek.

 

 

Természetesen két sörfőzde között nincs kölcsönös szimpátia kollaboráció nélkül, így 2018-ban vendégül láttuk az alapító Aran Léon Perezt, akivel közösen összeállítottuk egy kaffir lime levelekkel, valamint uborkával főzött saisont, az Afterparty-t. Amikor pedig kiderült, hogy mi is hivatalosak vagyunk a 2019-es Barcelona Beer Challenge-re, egyértelmű volt, hogy ő is viszonozza a meghívást. Ekkor kezdtünk el dolgozni a Slow Life-on: első körben főztünk egy sour ale-t, amit elraktunk olyan bourbonöshordókba, amikben előtte a La Pirata legendás Russian Imperial Stoutja, a Black Bock pihent. Hagytuk, hogy fermentálódjon és összeérjen, majd, amikor úgy éreztük, hogy itt az idő, akkor átfejtettük tölgyfahordóba, amiben még kilenc hónapot töltött. Most, hogy végre úgy éreztük, hogy olyan, amilyennek akartuk és elérhető a webshopunkban, gyorsan fel is hívtuk Arant egy villáminterjú erejéig. 

 

Hogyan érintette a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet az idei terveiteket?

 

A La Piratát, akárcsak az iparág egészét nyilván nagyon rosszul érintette, hogy az eladásaink 95%-át kitevő bárok bezártak; emiatt pedig rákényszerültünk arra, hogy más csatornákon keresztül juttassuk el a söreinket a fogyasztókhoz. Most, hogy újra elkezd(het)tek kinyitni a helyek, és ismét egyre több ember jár el sörözni persze egy kicsit fellélegezhettünk, de még távolról sem ideális a helyzet. De igazából az ebben az iparágban dolgozók, valamint a kraft sör-fanatikusok végig nagyon segítőkészek voltak, rengeteg támogatást kaptunk tőlük, amit itt is szeretnék megköszönni.

 

Milyennek érzed egyébként a katalán színteret?

 

Szerintem a katalán kisüzemi sörös szcéna Európa egyik leginnovatívabbja, aminek a növekedését a jelenlegi pandémia sem tudja megállítani. Ráadásul az egész köré kiépült egy nagyon támogató színtér is, rengeteg sörrajongóval és kifejezetten a kisüzemi tételekre specializálódott bárral. Persze mivel egy „fiatal” iparágról beszélünk, bőven van még mit fejleszteni: például még mindig kevés lehetőségünk van arra, hogy hőszabályozott rakterű furgonokkal intézhessük a kiszállítást. De úgy gondolom, hogy rengeteg kiaknázandó potenciál van még ebben az egészben, úgyhogy én optimista vagyok!

 

 

Mesélj az eddigi két kollaborációnkról, milyen emlékek jutnak eszedbe róluk?

 

Ha jól emlékszem, akkor a 2016-os Barcelona Beer Festivalon találkoztunk először, amit aztán több másik európai fesztivál követett, például a Borefts. Aztán 2018-ban úgy éreztük, hogy itt az ideje annak, hogy közösen is főzzünk valamit. Az Afterparty-t a Budapest Beer Week utáni első hétfőn főztük, és ettünk-ittunk egy kiválót közben! A Slow Life-ot a 2019-es Barcelona Beer Festival pénteki napja előtt raktuk össze – annyi volt az elképzelésünk, hogy a sör a hordóban fermentálódjon, egy kevert erjesztőkultúrával. Nem szokásom magam ennyire szembe dícsérni, de szerintem a végeredmény zseniális lett!

 

Tervek, álmok, rémálmok?

 

Elsősorban természetesen az, hogy végképp magunk mögött hagyjuk ezt a pandémiát, és megerősödve jöjjünk ki belőle. A korlátozások alatt sem álltunk le, recepteken dolgoztunk, stílusokkal kísérleteztünk. Anélkül, hogy bármit is elárulnék, annyit megígérhetek, hogy tartogatunk még pár meglepetést az idei évre!